budapestpoker.hu
Minden, amit a pókerről tudni érdemes!


Omaha

Az Omaha High is népszerű póker Amerikában. Rajongói főleg azért szeretik, mert több benne az akció, mint a hagyományos hold'emben.
Minden játékos négy lapot kap a kezébe, ezen kívül 5 lap kerül az asztal közepére, ezeket mindenki láthatja és használhatja. Minden játékosnak a kezében levő lapok közül kettőt KELL használni, az asztali lapok közül pedig hármat.
Részletes szabályok:
Az Omaha fontos kelléke a buttonnak nevezett kis tárgy, ami mindig az osztót jelöli. (Online pókernél természetesen valójában nem ő fog osztani.) Az osztás előtt az osztótól balra űlő játékos beteszi a kis vak licitet (small blind), a következő pedig a nagy vak licitet (big blind). Az osztó ezután mindenkinek négy zárt lapot oszt, tehát ezt a többiek nem látják. Most jön az első licitálás. A big blind után űlő ember cselekszik először. Három dolgot tehet:

Eldobja a lapot.
Tartja a licitet, azaz ugyanannyit tesz be mint a big blind.
Emel az asztalnál érvényes limit szabályoknak megfelelően.
 
A következő játékosnak ugyanezek a lehetőségei. (Tehát akár újra emelhet is.) A kör végén természetesen a big blind is tarthatja az esetleges emeléseket, illetve ha akar, emelhet is.
Ha mindenki végzett, akkor az osztó három nyílt lapot tesz középre.
 
(flop)
A flop után a small blind kezdi a licitálást. Lehtőségek:Passzol, azaz nem tesz be tétet.A limitnek megfelelően tesz egy tétet.
Ha már valaki tett, akkor a lehetőségek:A tét megadásaEmelésLap eldobása

(turn)
A licitálás után az osztó leteszi a negyedik nyílt lapot. Újra kezdődik a licitálás az előzőeknek megfelelően.

(river)
A licit után jön az ötödik, az utolsó lap, amit egy újabb licitálás követ.

Ezután jön az igazság pillanata. Az a játékos mutatja először a lapját, aki utoljára emelt. (Ha nem volt emelés, akkor aki először tette be a tétet.) Akinek a bemutatottnál rosszabb lapja van, az nem köteles bemutatni. Az nyer, akinek a legerősebb lapja van. Döntetlen esetén el kell osztani az összegyűlt téteket. Ha a licitálások során bármikor előfordul, hogy egy tétet vagy emelést senki sem tart, akkor az utoljára emelő (tevő) játékos automatikusan nyer, függetlenül attól, hogy milyen lapjai voltak. (Nem is kell őket megmutatnia.)
A következő osztás előtt az osztót jelölő buttont eggyel balra kell tenni, így minden játékban más az osztó, és más adja a blindokat.

<< Vissza
Ajánlott
Oldalak
Olcsó cégalapítás akár online cégalapítás, kft alapítás most kedvező árakon szakképzett ügyvédi irodák segítségével
olcsó cégalapítás
Magyarország egyik piacvezető domain és tárhely szolgáltatója egyedi tárhely ajánlatokkal, kedvező .HU és nemzetközi domain regisztrációval, SMTP szerver opcióval várja mindazokat, akiknek fontos honlapjuk biztonsága. Nálunk nincs megállás, miért üzemelte
Domain, tárhely, webtárhely, SMTP, VPS szolgáltatások
Kupon várárlás és bónusz kupon kedvezmények a legújabb csajos kuponok
Kupon, kupon vásárlás, bónusz kupon
A jövő informatikája - innovatív ügyfélszerző IT megoldások mindenkinek!
www.ens.hu
Buszrendelés és buszbérlés, egyéni és szakmai, kis és nagycsoportos kirándulások, városnézések, transzferek bel- és külföldön!
Buszbérlés és buszrendelés
Internet szolgáltatótól független e-mail küldés a világon bárhol mobiltelefon, laptop, vagy tablet segítségével. Legyen saját SMTP kiszolgáló szervere.
SMTP szerver, smtp kiszolgáló, smtp
Honlap és webáruház egyedileg igényesen elkészítve, keresőbarát kivitelezésben! Mindez elérhető árakon, INGYENES Google kampánnyal!
grafikai tervezés, honlap, webáruház, keresőmarketing (SEO), domain és tárhely
Dialekt: hogy EGYET értsünk! A Dialekt Fordítóiroda fiatal, dinamikus fordító és szakfordító csapata tevékenységének és szolgáltatásainak színvonalát képzett fordítóira, szakfordítóira, lektoraira és több éves szakmai tapasztalatra alapozza. Legyen Ön is
Fordítás, szakfordítás, fordítóiroda
budapest fix limit kártyajátékok letölthető póker póker játékszabály no limit online póker poker póker játék ingyen póker kormányzó póker lapok erőssége póker szabályok póker terem texas holdem
SMTP.hu
DOMAIN NAGYKER - DOMAINEK KERESKEDELMÉVEL FOGLALKOZÓ KIKÖTŐ
Bérlet
Vásárlás
Hirdetnék